Ugrás az oldal tartalmára

Kúnos Miklós

Szakmai pályafutásom

Profiljaim

Rendszerfejlesztő, programozó

Fő profilom adatbázis alapú rendszerek tervezése és fejlesztése. Jelenlegi munkahelyemen 5 külöböző rendszer teljes tervezését, kivitelezését, dokumentálását és oktatását végeztem el és jelenleg is ezek karbantartása és fejlesztés a fő feladatom.

Az egyes rendszerek a cég különböző osztályainak feladat-folyamatait hivatott rendszerbe foglalni és a mindennapi életben való használatát megkönnyíteni.

Készítettem többek között:

  • Átfogó lekérdező rendszert, mely a vállalati ERP-ből kapott értékesítési és készlet adatokat az egyes osztályok legkülönbözöbb elvárásainak megfelelő formában és logikai struktúrában szolgáltatja. Kimenetei lehetnek táblázatok melyek tovább szerkeszthetők, illetve már előre formázott statikus riportok. A rendszer megközelítőleg 600-650 ilyen riportot tartalmaz, különböző modulokba szervezve, melyet egy felhasználóbarát kezelőfelület ölel át. Érdekessége a programnak, hogy az törzs adatait éjjel frissíti, így napközben nem terheli az ERP-t, valamint ezáltal a mobilizálhatósága is megoldott.
  • Egy Promóció követő rendszert, mely egy közel másfél éves fejlesztő munka eredménye. Ez a rendszer integrálva dolgozik a lekérdező rendszerrel, illetve a kereskedelmi osztály Trade Marketing és Bonus követő rendszerével. A program feladata a cég teljes promóció kezelési folyamatának egységbe foglalása, kezdve a promóció rögzítésétől az egyes promóciók többlépcsős engedélyezésén át a forecast követésen keresztűl a megvalósulást követő teljes körű elemzésig. A rendszerhez egy majdnem 60 oldalas felhasználó dokumentáció is tartozik.
  • Marketing költség monitoring rendszert, mely a marketing osztály marketing termék beszerzéseinek és ezek költség menedzsmentjének folyamatát hivatott elektronikus formába ölteni, támogatni és segíteni.
  • Trade Marketing és Bonus követő rendszert, mely az értékesítésen dolgozó Sales és Key Account kollégákhoz tartozó egyes vevők teljes körű pénzügyi követését és ezen adatok gyors és agregált kinyerését teszi lehetővé.
  • Egy a vevőinktől kapott értékesítési adatokat feldolgozó rendszert, melyből mind a marketing osztály, mind pedig a kereskedelmi osztály az adott partner értékesítési adatain keresztűl piaci képet kaphat a forgalmazott termékeinkről és versenytársainkéról.

Jelenlegi projektjeim:

  • Jelenleg egy 6 nyelvű, és elkészűlte után 5 ország által hasnált pénzügyi- és partner profitabilitást figyelő és elemző rendszert fejlesztek. A rendszer az egyes országok kulcs partnereit fogja tartalmazni és különböző megközelítésekben ad majd riportokat partner illetve régió szinten.

A fent ismertetett rendszerek kerete Microsoft Access, motorjuk pedig vagy SQL-ben vagy teljes egészében Visual Basic-ben készűlt.

Supportálok többek között:

  • SFA (Sales Force Automation) rendszert. A rendszer Android Tablet kliens gépeken és egy központi szerveren fut. Kompletten megvalósítja a képviselői információs és bolti rendelő rendszer teljesen elektronikus és papírmentes formáját, kiegészítve egy zárt láncú levelező szerverrel. A rendszer célja hatékonyan segíteni a cég területi képviselőinek munkáját, jobban integrálva őket a vállalati információs csatornába aminek most már harmaid éve élvezzük az előnyit és hozadékát.

Web programozó

A számítástechnikai- web programozói képzés elvégzése után - pusztán csak hobbiból - terveztem, készítette, és azóta is karbantartok weboldalakat.

IT manager

Mivel rendelkezem rendszerinformatikus képesítéssel és az ehhez megfelelő tudással és gyakorlatta, igen sokszor végeztem ilyen jellegű tevékenységeket. Ez magába foglalta a felhasználói igények kielégítését mint hibaelhárítás, MS Office programokkal kapcsolatos technikai segítségnyújtás, lokális és hálózati hardware illetve software menedzsment, szerver karbantartás, backupok készítése stb.

Sales, Üzletkötő

Az IBM Magyarország berkeiben több mint három évig üzletkötőként dolgoztam. Kezdetben a kis- és közép-vállalatok területen később peddig az Önkormányzatok szférájában igyekeztem kielégíteni ügyfeleim IBM vonatkozású hardver és szoftver igényit. Ezen igények lehettek a PC-k vagy asztali personal nyomtatók beszerzésétől akár az RS/6000 illetve AS/400 szerverek hardver beszerzési, bővítései illetve az ezeken futó operációs rendszerek frissítései. Az egyes beszerzési projekteket az igény felkutatásától, az árajánlat készítésen át, egészen az eszközök leszállításig és üzembe helyezéséig menedzseltem.

Ugrás a lep tetejére