Ugrás az oldal tartalmára

Kúnos Miklós

Hobbijaim

Makett készítés

1943 - Valahol afrikában


1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről)

Régóta játszottam a gondolattal, hogy belefogok egy dioráma készítésébe. Kiállításokon szemet gyönyörködtető munkákat láttam és próbára akartam tenni magam. Az ötlet hamar körvonalazódott bennem.

Volt otthon egy Dragon féle Német afrikai pihenő egység a háttérben egy Kübelwagen-el. Gyorsan szereztem hát egy Italeri Volkswagen 82-es Kübelwagent is. Hazaérve rögtön az jutott az eszembe, hogy egy 4 férőhelyes kocsiba hogy fér el 6 ember. Így röpke 1 hét alatt szereztem még egy Kübelt.

Miután beszereztem a szükséges modelleket, kicsit utána néztem, hogy mit is ábrázoljon a majdani jelenet.

A rövid történelmi háttér:

Az észak-afrikai frontot 1940. augusztus 4-én nyitotta meg Mussolini támadása, majd a következő hónapban már Egyiptom határainál jártak az olasz katonák. Decemberben azonban a brit haderő megállította az olaszokat, és kiszorította őket Líbiából.

1941 februárjában Hitler Afrikába küldte az Erwin Rommel parancsnoksága alatt álló Afrika-hadtestet, amely súlyos csapást mért az angol hadseregre. Másfél év alatt Rommel bebizonyította, hogy a hadtörténelem egyik legtehetségesebb parancsnoka, mivel képes volt a Tobruknál hatalmas vereséget elszenvedett sereget szinte teljes diadalra vinni Alexandria kapujánál.

1942 nyarára a németek El-Alameinig szorították vissza a brit-afrikai erőket, majd augusztus végén kísérletet tettek a Nílus elérésre is. Azonban az október 23. és november 4. között zajló el-alameini csatában Bernard L. Montgomery összevont brit csapatai felőrölték a tengelyhatalom erőit, így Rommel egészen a tunéziai határig vonult vissza. Néhány nappal később pedig Dwight Eisenhower amerikai tábornok parancsnoksága alatt a Fáklya-hadművelet keretében brit és amerikai katonák szálltak partra Marokkóban, majd a német csapatokat bekerítették, és megadásra kényszerítették őket.

Fogjunk bele...

Miután megvolt minden, jöhetett az alkotás. Először a két Kübellel kezdtem. Nagyon kellemes volt dolgozni velük, minden passzolt, sorja alig volt, az öntőkeretről probléma mentesen lehetett az alkatrészeket levágni.

1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről)

Ötlet:

Sokat agyaltam egy kényelmes technikán a figurák tekintetében. Minden katonának – amiért ezúton is elnézést kérek tőlük – egy felmelegített tűt szúrtam a talpába. Festéskor kényelmesen egy csipeszbe lehetett fogni őket nem kellett összefogdosni , összezsírozni sem az alapot sem pedig a friss festést. Festés után pedig a tűt a megfelelő méretre vágás után a diorámán a rögzítésre is kiválóan lehetett használni. Pici kis lyukba kevés pillanatragasztóval biztonságosan lehetett őket rögzíteni és a dioráma alapot sem kellett ragasztóval összepacsmagolni.

A figurák és a járművek elkészülte után következett a dioráma

Az épület:

Az épület anyaga művész boltban kapható Keramiplast. Ez tulajdonképpen gyurma amivel több óráig lehet dolgozni. Majd körülbelül 24-48 óra alatt gipsz keménységűre köt. A megmaradt anyagot gondosan légmentesen elcsomagolva kell elrakni mert bedöglik! Ez épület romot 6 elemre bontottam majd száradás és csiszolás után ragasztottam össze őket a réseket pedig híg gipszel tüntettem el. Végül egy kellemes koszos sárga színt kaptak. A gerendák hurkapálcából vannak megfelelő méretűre fúrt lyukakba ragasztva.

1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről)

Az alap:

Rendkívül egyszerű: 1 cm-es OBI féle fenyő lécből készítettem egy keretet amit kiöntöttem gipszel. A híg gipsz öntésekor nagyon jól lehet kialakítani az apróbb dombokat, buckákat. A még híg gipszbe a kész épületet is beletettem így a rögzítésével már nem is kellet foglalkoznom.

Az alap megszáradása után ISI ragasztóval kentem és szűrt homokot szórtam rá. Ennek száradása után szintén egy kevert sárga színnel lefújtam és egy árnyalattal világosabb sárgával még ’bolondítottam’ rajta egy kicsit.

A pálmák:

Körülbelül 1 cm átmérőjű fa rúd – szintén OBI – megfelelő méretűre vágva és az alján meg a tetején 1-1 furat. Az egyikbe beragasztottam egy fogpiszkálót amit jól lehetett használni míg készült a fa, majd miután elkészült a diorámán egy megfelelő lyukba szintén biztonsággal lehetett rögzíteni. A törzset betekertem hímző cérnával. A aljára többet tekertem a teteje felé haladva kevesebbet így alakítva ki végső alakját. A levelek két papírlap közé ragasztott drótból készültek. A drót segítségével kényelmesen ki lehetett alakítani a levelek végső alakját. A ragasztó száradása után bevagdostam kb. milliméterenként a leveleket mint ahogyan a pálma fa levelei tényleg kinéznek. Miután készítettem vagy 30-40 levelet, elosztottam három részre őket és a levelekből kilógó drótokat összetekertem majd lecsíptem a sodrony végét és beragasztottam a fa tetején lévő másik furatba. Érdemes a leveleket még a bevagdosás előtt lefesteni – én sajnos nem tettem – mert sokkal kényelmesebb mint a sok-sok szálat egyenként festeni.

1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről) 1943 - Valahol afrikában dioráma (fotó a makettről)

Végső simítások:

A dioráma összeállítása után az egészet átecseteltem sárga illetve fehér pasztellkréta por keverékével. Ezzel az egész jelenet kapott egy kellemesen poros afrikai érzetet.


Bízom benne, hogy lesz aki talál hasznosítható ötletet a jövőbeni munkájához.

Ugrás a lep tetejére